Férjem születésnapi tortája lett ez a szuper finom mascarpone krémes torta. Megszenvedtem vele és még pityergés is lett belőle, de úgy döntöttem megosztom veletek a hibákkal együtt hátha valaki megkóstolná. Felmerült bennem, hogy POHÁRKRÉMnek tökéletes lenne.
Többi SÜTEMÉNY receptem a linkre kattintva elérhető
Piskóta:
Mascarpone krém:
Csokis karamellkrém:
Díszítéshez
Recept:
Csokis karamellkrém
Először ezt készítjük el, hogy hűlni tudjon.
A kristálycukrot egy fazékban felolvasztjuk alacsony lángon és pirítjuk, amíg szép sárga színt nem kap.
Lehúzzuk a tűzről és beleöntjük a tejszínt. Addig keverhetjük, míg fel nem oldódik a karamell.
Ha feloldódott, akkor belerakjuk az étcsokit és felmelegítjük az egészet újra.
Hagyjuk kihűlni, majd hűtőbe rakjuk.
mascarpone krém
A cukrászhabot kemény habbá verjük.
Ezután a mascarponét a porcukorral és a vaníliával habosra keverjük. Belerakjuk a zselatint.
A sajtkrémbe bátran belekeverjük a tejszínhab felét, majd a másik felét is, de azt már óvatosan csak beleforgatjuk.
Ezt is alaposan lehűtjük.
Piskóta
Végül elkészítjük a piskótát. Én egy magas falú gáztepsiben csináltam.
A 8 tojás sárgáját a 400 g cukorral és a 2 dl langyos vízzel habosra verjük, úgy hogy a vizet csak apránként öntjük hozzá. Addig verjük, amíg a cukor el nem olvad.
Belekeverjük a sütőporos, kakaós lisztet.
A 8 tojásfehérjét is kemény habbá verjük és a keverékbe óvatosan belekeverjük.
A tepsi aljába szilikonos sütőpapírt terítünk. Ide öntjük a tésztát és egyenletesen elterítjük.
Kb 30 perc alatt 180 oC-on megsütjük (tűpróba).
Kihűlés után négy egyforma négyzetre vágjuk.
A piskóta egyik lapját tányérra rakjuk.
Bekenjük a krém 1/3-ával. Csinálunk piskótából egy peremet és "bevakoljuk" krémmel.
Ide töltünk kb 200 g karamellás csokikrémet.
Rárakjuk a következő piskótát, arra is rakunk 1/3ad mennyiségű krémet. Ismét csinálunk egy keretet és vakolunk. Ide is töltünk kb 200 g karamellás csokikrémet.
Erre megint piskóta jön, majd a maradék krémmel körbekenjük a tortát.
Így összeállítva ha tudjuk a fagyasztóba berakjuk. Ez azért jó, mert hirtelen hül le a krém és nem engedi, hogy a csokis karamell kinyomja az oldalát a tortának.
TIPP: Ha a mascarponés krém túl vékony a szélén, akkor a torta a súlyánál fogva kinyomja a karamellás krémet és kifolyik. Én néha benéztem a fagyasztóba, hogy nem akar-e kijönni a szósz. Amikor azt láttam, hogy puposodik, akkor gyorsan kézzel a helyére noszogattam :)
Utána egy teljes éjszakára hűtőbe rakjuk, hogy a krémek jól visszahűljenek.
Másnap tejszínhabbal díszítjük, majd gyümölcsöt, magvakat rakunk rá ízlés szerint.
A kihűlt karamellás krémet kicsit megmelegíthetjük díszétési célból, de csak éppen annyira, hogy csurgatható legyen, mert ha túl forró megolvad a tejszínhabunk.
Az öntetből ízlés szerint csurgatunk a torta tetejére.
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept