Interneten valami mást keresve bukkantam rá erre a koreai receptre, ami egyből megmozgatta a fantáziámat. Kicsit sósabbra alakítottam, mint az eredeti recept. Isteni finom édeskésen krémes fokhagymás zsemle lett a végeredmény. Magában fogyasztva is rendkívül laktató étel, de el tudom képzelni bármilyen húsétel mellé köretnek, amihez illik a fokhagyma és a kenyér.
Maga a zsemle tökéletes édeskés hamburgerzsemle. Próbáljátok ki.
A lisztet összekeverjük a sóval és mélyedést készítünk a közepében. Ide morzsoljuk az élesztőt, rászórjuk a cukrot, ráöntjük a langyos tejet, beleöntjük az olvasztott vajat, majd beleütünk egy egész tojást.
Kidagasztjuk, hogy ne ragadjon a kezünkhöz a tészta, majd egy órát kelesztjük.
Krémhez a mascarponét a tejszínnel, a cukorral és a sóval habosra keverjük robotgéppel.
A fokhagymás vajhoz megolvasztjuk a vajat, majd belekeverjük az apróra vágott (reszelt vagy zúzott) fokhagymát és a mézet.
A tésztát 4 egyenlő részre vágjuk és megformázzuk zsemélnek.
Szilikonos sűtőpapíros tepsire rakjuk őket és újabb 30 percig kelesztjük.
Amíg kelnek előmelegítjük a sütőt alul-felül sütésen 180 fokra úgy, hogy egy hőálló edényben vizet rakunk a sütő aljába.
Ha megkeltek, akkor lekenjük őket a felvert vizes tojással.
20 perc alatt szép pirosra sütjük őket.
Bevágjuk őket 3 vágással úgy, hogy nem vágjuk át az alját, de a teteje 6 db-ra váljon szét.
A résekbe beletöltjük a krémet, majd egy hőálló tepsibe rakjuk a megtöltött zsemléket.
Ha mindegyik a tepsin van, akkor lekenjük őket a fokhagymás vajjal.
Ezután visszarakjuk a 160 fokra előmelegített sütőbe 10-15 percre.
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept