Igazi piaci lángos

Édesapám sokszor mondogatja, hogy enne olyan igazi piaci lángos-t. Amit anyukámtól tanultam az kefires, de az neki nem ízlik. Na ki tudna neki sütni, ha nem én :) Meg volt vele elégedve. 

Meg is töltheted és megsütheted serpenyőben. Kattints SERPENYŐS LÁNGOS névre és próbáld ki.

Azóta kidolgoztam a 100% teljes kiőrlésű változatot is KATT IDE a receptért

Hozzávalók 8 db lángoshoz:

  • 0,5 kg (500 g) búzafinomliszt
  • 1 ek (15 g) só
  • 1 ek (15 g) cukor
  • 25 g (fél kocka) friss élesztő
  • 3,5 dl langyos víz
  • A sütéshez bő tűzforró olaj

Recept:

Egy tálba szitáljuk a lisztet és belekeverjük a sót.

A közepébe mélyedést csinálunk, ahova beleszórjuk a cukrot, majd az élesztőt is belemorzsoljuk.

Erre öntjük a langyos vizet (kellemes kézmeleg)

Egy fakanállal vagy robotgéppel alaposan összedolgozzuk.

Ragadós marad!!!!! Úgy a jó, majd amíg kel, addig magába szívja a folyadékot.

Olajos kézzel összeszedjük és bőven körbelocsoljuk olajjal.

Elvileg 10 perc kelesztés után már süthetünk is belőle ha nagyon sietünk, de ha van időnk akkor jót tesz neki ha kel a tészta akár egy órát is. Minél többet áll a sikérszálak annál jobban megszívják magukat és nem fog ragadni a tésztánk.

Olajos pultra borítva nyolc darabra vágjuk és gombócokat formázunk belőle olajos kézzel, mert még mindig ragadhat a tészta!!

Az olaj alatt ekkor kapcsoljuk be a tűzhelyet, mert amíg melegszik addig még kel a tésztánk. Ez a kis idő kell a gombócoknak, hogy újra keljenek és jól nyújthatóvá váljanak ragadás nélkül.

Sütés:

Nagyon fontos a sütésnél, hogy tényleg TŰZ forró és bő olajban süssük. kb 190-200 oC

Ha forró az olajunk, akkor HIDEG VIZES KÉZZEL finoman széthúzkodjuk a tésztát kör alakúra és "beledobjuk" az olajba. Óvatosak legyünk, hogy nehogy a víz belecseppenjen az olajba!!! Ezzel a módszerrel sokkal ropogósabb végeredményt kapunk

Amint beleraktuk a tésztát az olajba lenyomjuk a közepét egy fakanállal, mert felpúposodik

kb 1-1,5 percig sütjük, míg szépen megpirul, majd megfordítjuk és a másik oldalát is megpirítjuk.

https://www.tiktok.com/@kalcirecept/video/7124012733581905158?is_from_webapp=1\u0026sender_device=pc\u0026web_id=7121704266653517318","type":"video","providerNameSlug":"tiktok","responsive":true} -->
https://www.tiktok.com/@kalcirecept/video/7124012733581905158?is_from_webapp=1&sender_device=pc&web_id=7121704266653517318

TIPP 1: Én egy ideje az olajsütőmet használom lángos sütésre 190 fokra állítva. (kosarat kiveszem)

2. TIPP: Akkor jó a hőmérséklet, ha a beledobott tészta egyből felpuffad, ahogy belerakjuk és gyorsan pirul, ha nem elég meleg akkor lapos marad és nem lesz ropogós

3. TIPP: Két lángos között várjunk legalább egy percet mielőtt újabbat sütünk, mert az olajnak vissza kell melegedni. 

4. TIPP: Ha nem kell mind, akkor rakjuk hűtőbe a nyers tésztát egy folpackkal lefedve. Akár 24 órát is hűtőzhet. A kisült lángos idővel megpuhul és rágós lesz a tészta. Jobb ha mindig frissen sütjük.

FOKHAGYMÁS KENŐ:  Mikróba tegyük be fél percre a pici olajjal leöntött zúzott fokhagymát és ezt öntsük fel vízzel ezzel kenjük a kisült lángost

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Ha tetszett a videó, akkor iratkozz fel a youtube csatornámra is az alábbi linkre kattintva.

Kálci receptjei Youtube

Értékelések

Jelenleg nincs leadott értékelés.
Értékelés: