Ahány ház annyi szokás. Én most leírom az én fasírt receptemet. Remélem valakinek segítek vele. Anyukám szerint én sütöm a világ legfinomabb fasírtját, ami szerintem óriási elismerés.
Ha kíváncsi vagy más FŐÉTELre tőlem kattints a linkre.
Apróra vágjuk a vöröshagymát és a fokhagymát. Nem daráljuk és nem zúzzuk, mert akkor más íze lesz.
A vöröshagymát félbevágjuk vízszintesen vékonyan felszeljük úgy, hogy a vége egyeben maradjon, majd függőlegesen is bemetszéseket ejtünk, végül felszeleteljük. Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük (áttetszővé válik)
A fokhagymát vízszintesen vékonyan felszeljük úgy, hogy a vége egyeben maradjon, majd függőlegesen is bemetszéseket ejtünk, végül felszeleteljük.
A kenyeret vízbe vagy tejbe áztatjuk, majd kinyomkodva a húshoz morzsoljuk
Sózzuk, borsozzuk, pirospaprikázzuk.
Ebbe megy a tojás, a fokhagyma és a dinsztelt (kihűlt) vöröshagyma.
Összekeverjük a masszát és kis golyókat vagy lapos korongot formázunk belőle és forró (olajsütőben 170 fokon) olajban kisütjük.
TIPP: Baconbe tekerve alul felül sütésen sütőben 180 fokon is süthető.
Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept